Negyven éves kor felett a bőr szembetűnő változásokon megy keresztül: megereszkedik, fénytelenné válik, veszít a feszes kontúrvonásaiból. Pánikra azonban semmi ok, az FTC bioszálak számára nincs lehetetlen, segítségükkel visszaszerezhetjük fiatalos vonásainkat!
Az FTC jelentése „Fine Thread Contouring”, azaz finomszálas kontúrozás, amelyet nevéből adódóan is a megereszkedett bőr feszesítésére alkalmaznak. A kezelést 2014-től alkalmazzák az orvosi esztétikában, ez idő alatt hihetetlenül közkedveltté vált, hiszen már közvetlenül a beavatkozás után látható eredményt produkál. Minimálisan invazív eljárás révén nincs szükség sem szikére, sem pedig elő- vagy utókezelésekre, ugyanis mindössze vékony tűk segítségével behelyezhetők a speciális bioszálak.
A stressz, a napsugárzás és más környezeti tényezők mind-mind hatással vannak bőrünkre, és ezek idővel nyomot is hagynak rajta. A megereszkedett, laza arc- és nyak miatt azonban sokan rosszul érzik magukat, hiszen ezek olyan dolgok, amelyen egymagunk képtelenek vagyunk változtatni. Az FTC kezelést azonban pontosan ezért fejlesztették ki, hogy újra feszessé és kontúrossá varázsolja a petyhüdt bőrt, és ezáltal a helyén is tartsa hosszú időn át.
Az arckezelések hajnalán még a maitól teljesen eltérő anyagú szálakat alkalmaztak az arcliftinghez – többek között műanyagot és aranyat – amelyek nem bizonyultak a legideálisabb választásnak: allergiás reakciókat okoztak vagy éppen érezhetőek maradtak a bőrben. Bioszálak alkalmazásával azonban ezeket a kellemetlen mellékhatásokat elfelejthetjük, hiszen szervezet azonos anyag révén nem váltanak ki immunreakciót, emellett rövid időn belül lebomlanak és felszívódnak a szövetekben. De akkor mégis hogyan lesznek képes hónapokig, sőt évekig feszesen tartani a bőrt?
Jogosan vetődik fel a kérdés, a válasz erre viszonylag összetett, amelyhez szükség van egy kis betekintésre, hogyan is reagál a szervezetünk:
Nem vagyunk egyformák, így bőrünk minősége és öregedése is másképpen megy végbe, ebből adódóan nem lehet ugyanazt a kezelést ugyanúgy végezni mindenkinél. Az FTC kontúrterápiát minden esetben személyes konzultáció előzi meg annak érdekében, hogy a legeredményesebben lehessen végrehajtani a bioszálak behúzását. Ez magába foglalja a szálak fajtáját, vastagágát, hosszát és számát, valamint az arc fiatalítása mellett szóba jöhet más testtájak kezelése is, csakúgy, mint a nyak, a felkarok vagy a has tájéka.
Sokan tartanak a fájdalomtól, ez azonban teljesen természetes reakció még akkor is, ha csak tűről van szó, automatikusan kellemetlen érzéssel társítjuk. Azonban az FTC kezelés el sem kezdődhetnek alapos fertőtlenítés és érzéstelenítő krém nélkül. Ez az érzéstelenítés végig kitart a 30-40 perces beavatkozás ideje alatt, ezt követően jegelés, ismételt fertőtlenítés, majd kezelés utáni krém következik. Igény esetén bátran kombinálható más esztétikai eljárásokkal, mint a botox kezelés, a hyaluronsavas ráncfeltöltés, a VIVACE vagy éppen a frakcionált lézeres kezelés.
Kérj időpontot szentendrei rendelőnkbe és fiatalodj éveket biztonságosan, műtét nélkül, hogy a mosolyod ne árulja el a korodat! Aktualitásokért pedig kövess minket Facebook-on vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
BŐRGYÓGYÁSZAT
ORVOSI ESZTÉTIKA
A vizsgálatra vagy konzultációra időpont-egyeztetés a megadott telefonszámon szükséges.
Minden jog fenntartva | 2022 © Bőr Mánia Kft. | Adatkezelési nyilatkozat | Nyereményjáték szabályzat